Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.01.28

Szarvas István: Köszöntője Budapest en a Fészek Művész Klubban 2020 január 28-án Kérdeztem Válaszoltak IV könyv bemutatóján

Szarvas István: Köszöntője  Budapest en a Fészek Művész Klubban 2020 január 28-án Kérdeztem Válaszoltak IV könyv bemutatóján

 

Kedves megjelentek! mielőtt válaszolnék  Temesi Laci kérdésére szeretnék köszönetet mondani önöknek akik megtiszteltek ezen a  hideg kedd délután jelenlétükkel.

Mindig nosztalgiával jövök könyvbemutatóra a Fészek Művész Klubba itt van egy festmény a híres karmesterről Ferencsik Jánosról aki 1972-ben egyik ajánlóm volt a Fészek Művész Klubba  és édesapám osztálytársa édesapám  is sokat járt a Klubba.

Rátérve könyvemre az interjúkat az elmúlt huszonnyolc évben készült több,mint  300 interjúból válogattam A könyvben szereplő interjúk egy korképet tartanak elénk erről  az időszakról.

Tavaly októberben stockholmi könyvbemutató előtt Moritz Laci barátom a  Magyar Nyelv és kultúra Nemzetközi Társasága alelnöke a magyar Kultúra alapító lovagja a lelkemre kötötte,,hogy könyvbemutatóimon ne sajtótörténeti előadást tartsak. Ezért megfogadva tanácsát általam nagyrabecsülő hölgyek és urak interjúról alkotott véleményét osztom meg Önökkel.

Tony Blair, aki Nagy Britannia miniszterelnöke volt 1997 és 2007 között, így ír a 2010-ben megjelent, A Journey című, több mint 700 oldalas memoárkönyvében:

„Az interjúadás egyik fő szabálya: sohase vállalkozz rá, ha nem tudod a választ nyilvánvaló kérdésre. Egyszerűen hangzik, de megdöbbentő, hogy még a harcedzett profik is hányszor sétálnak be a stúdióba gondolatokkal, mindenféle izgalmas mondanivalóval tele, erősen koncentrálva, hogyan szeretnék ők maguk alakítani a sztorit, és eszükbe se jut arra a kérdésre gondolni, amelyet hamarosan fel fognak tenni.”

Mi az interjú?

Szerintem az interjú egy lehetetlen műfaj, egy nem létező szörnyeteg. Két ember eszmét cserél, és a köztük folyó beszélgetésről egyszer csak az egész világ tudomást szerezhet. Ráadásul nem csak szavaink összessége jelenti a mondanivalóink tartalmát, mert ott vannak még gesztusaink, fintoraink, a hangsúlyaink és a hallgatásaink is. Ezeket pedig csupán hangban és írásban nem lehet rögzíteni, ezek tehát elvesznek. Nekem pedig fontosak, ezért igyekszem egy beszélgetés tartalmát és hangulatát a saját agyamban megőrizni. Mert ne feledjük, az írás meg a szó nem ugyanaz.

Szegő András Prima Primissima díjas újságíró

Ljudmila Ulickaja Örökbescsű Limlom című könyvében így ír:

Diktafonra vett beszélgetések

Ljudmila Ulickaja

A jó interjú kölcsönös élvezet mind az interjúkészítő, mind az interjúalany számára. Az utóbbi húsz évben rengeteg interjút adtam, azt hiszem, százat vagy kétszázat. Ritkán előfordultak köztük jó beszélgetések is.

Több éve kerülöm a személyes találkozást az újságírókkal, jobban szeretek e-mailben válaszolni a kérdésekre. Azokért a szavakért, amelyeket éjszaka, sietség nélkül írok le, vállalom a felelősséget. Azokért a válaszokért azonban, amelyeket diktafonról jegyeznek le, nem mindig. Történik valami annak a folyamatnak a során, amíg akadozó hangom átkerül papírra, és ami az értelmet rendszerint ellentétbe fordítja. Arról már nem is beszélve, hogy időnként jönnek interjút kérni olyan újságírók, akik diktafonjukat is otthon felejtették, és a könyveket sem volt idejük elolvasni, amelyekről beszélgetni akarnak. Ez az újságírómesterség teljes lezüllése. Sajnos, a professzionizmus hiánya napjainkban általános kórrá vált, és nemcsak az újságírókra, hanem az orvosokra, a tanárokra, a vízvezeték-szerelőkre is érvényes. Annál kellemesebb, ha tehetséges, profi újságírókkal folyik a beszélgetés. Ők persze kisebbségben vannak.

Az interjúműfaj klasszikusa, a 2006-ban elhunyt Oriani Fallaci, aki a legjobbnak vélt negyven interjújából összeállított kötetének az Interjú a történelemmel címet adta, élete vége felé ezt nyilatkozta interjúiról: Mindegyik portré az enyém. Ezek különös keverékei temperamentumomnak, türelmemnek minden a kérdésekhez vezet. Szívemből szólnak ezek a gondolatok.

Befejezésül szeretnék idézni a riporter királynő Utolsó interjú cím könyvéből amelybe az interjúkkal kapcsolatos érzését fejezi ki. EZ Ön interjú

 

Az én szerepem ezúttal egyszerűen az lesz, hogy rövid kérdéseket tegyek fel önnek, amivel beszédre ösztönzöm. Rendben?

Rendben, egyúttal a magam részéről is szeretnék tisztázni még két -három dolgot. Először is utálom az interjúkat. mindig is utáltam, kezdve azokkal, amiket mi készítettünk az úgynevezett földi hatalmasságokkal. Egy interjú akkor jó, ha el tud érni, el tud hatolni az interjúalany szívéig. és ettől mindig feszélyezve éreztem magam egy kicsit. másodszor. különösen azokat az interjúkat utáltam, miket velem készítettek.

Nemegyszer kiforgatták a mondandómat, annyira átgyúrták, hogy a jelentése megváltozott, hozzáírtak a szöveghez kérdéseket , amiket nem volt bátorságuk feltenni nekem, következésképpen olyan válaszokat írtak le, amiket sose mondtam, aztán meg elbújtak a Sajtó Szabadságának szent és megszentségtelenített elve mögé. Egy bizonyos ponton aztán azt mondtam, hogy elég, ne tovább.

Még egyszer köszönöm, hogy eljöttek.